Intenzív szúnyoggyérítés folyik városunkban
2019-06-24
 

Intenzív szúnyoggyérítés folyik a városunkban 536 hektár területen.

Június 25-én (kedden) és 27-én (csütörtökön), valamint azt követően folyamatosan, amíg csak szükséges földi, kémiai gyérítést végzünk.

A májusi csapadék, Dunai árhullám és hirtelen beköszöntött meleg miatt szúnyoginvázióról lehet beszélni. A Duna kisebb árhulláma miatt és annak visszahúzódása után olyan szúnyog lárvák is kikeltek, amelyeket évekkel azelőtt raktak le a vérszívók. A Duna kisebb visszahúzódása után ezen ártér szinte megközelíthetetlen, ingoványos terület a növényzetet szinte levágni lehetetlen. A gyorsan melegedő vízben gyorsul a lárvák fejlődése. De nem feledkezhetünk meg a kerti tavak és az elhanyagolt, gondozatlan kertek, területek is teret adnak a szúnyogok kifejlődésének.

Nehezítette a feladatot, hogy május hónap nagy részében még hűvös volt és a megelőző biológiai irtás is csak a hónap utolsó felében lehetett elvégezni, mivel akkor kezdett jelentkezni a pangó vizekben a szúnyoglárva.

A melegedő időjárás mellet elvégeztük mind a biológiai gyérítést és az első kémiai földi szúnyogirtást is a város teljes területén. Ez a feladat nagyban időjárás függő. A szeles, hűvös, esős időben nem lehet hatékonyan végezni az irtást.

Ezt követően 2019. június 11-én, 13-án, 18-án és 20-án volt, és tervezünk még június 25-én (kedden) és 27-én (csütörtökön) és azt követően folyamatosan, amíg csak szükséges földi, kémiai gyérítést, melyet a jelenleg engedélyezett Deltasect 1,2 ULK irtószerrel végezzük, amit gyári zárt hordóban vásárolunk meg, folyamatos utánrendeléssel, hogy olyan ne fordulhasson elő, hogy nem rendelkezünk a feladat ellátásához megfelelő mennyiségű vegyszerrel. Hangsúlyozom, hogy ez szúnyoggyérítés, nem lehet az összes szúnyogot kiirtani. A jelenlegi körülmények között csak az ismételt gyérítés hoz enyhülést.

A gép, amivel a munkát végezzük egy nagy teljesítményű IGEBA TF F 95 HD meleg ködképző gép, mely lehetővé teszi, hogy egyszerre nagy területen egyenletesen permetezze szét a vegyszert és elérje a legjobb hatást. Azt azért ne feledjük, hogy a Duna vízállása folyamatosan nehezíti a feladatot, növelve a kikelő szúnyoglárvák számát és már kisebb szél is átfújhatja a szúnyogfelhőt akár a Duna túlpartjáról is.

Munkatársaink, akik a feladatot végzik már kellő gyakorlattal és vezetőjük megfelelő gázmesteri képesítéssel rendelkezik.

A feladat komoly erőfeszítést igényel fizikailag is, hiszen most már hetek óta végzik ezt az embert próbáló feladatot a SZÁKOM Nonprofit Kft. dolgozói.

 

Janovszky Károly

ügyvezető igazgató

SZÁKOM Nonprofit Kft.