Hogyan látják a fiatalok?
2014-04-09
Százhalombattai középiskolák osztályai számára írt ki pályázatot a SZÁKOM Nonprofit Kft. az Önkormányzat támogatásával. A mai eredményhirdetésen Vezér Mihály Ph. D. polgármester és Janovszky Károly ügyvezető igazgató adták át a díjakat.
Ahány ember, annyiféleképpen látja ugyanazt a valóságot – mondta Vezér Mihály Ph. D. polgármester az április 9-i eredményhirdetésen. Az Önkormányzat számít a fiatalok véleményére, sőt, kritikájára, még akkor is, ha azt viszonylag kevesebb élettapasztalat, elemzés alapozza meg. Komolyan gondolják, hogy övék a jövő, és ha meghallgatják őket, egyre többen éreznek majd felelősséget a környezetükért. A polgármester felhívta a figyelmet a sokféle kommunikációs csatornára, egyebek között a zöldszámra, és azt ígérte, mindenkor érdemi választ fognak kapni felvetéseikre. Szeretné, ha jövőre folytatódna az "Így látjuk mi, fiatalok", és bővülne a résztvevők köre.
 
A diákok komolyan vették a feladatokat – vélekedett Janovszky Károly, a Szákom vezetője -, aki szerint sok jó ötlet, magvas gondolat született a pályamunka során, amelyeket cége szakembereinek, de az érintett társintézményeknek is érdemes megvizsgálni, esetleg jobban kidolgozni, mert hozzájárulhatnak a hatékonyabb, sikeresebb működéshez.
 
A harmadik helyezett csapat a Szákom Kft. tevékenységével, azon belül is a környezetvédelemmel foglalkozott, a másodikok a város turisztikai lehetőségeit vizsgálták meg, a harmadikok pedig egy lakótelepi garázsbolt marketing tevékenységét igyekeztek friss nézőpontból optimalizálni.
 
Osztályfőnökük, Tima Emese szerint a vállalkozás, a kiskereskedelem világa, fogalmai meglehetősen távol állnak a korosztálytól, az informatikában és a kommunikációban azonban, nyelvi előkészítő tagozatosokként otthon vannak. Barka Szófia és Szakó Cintia egy osztálytársuk családjának az üzlete számára készített weboldalt, számos saját illusztrációval, háromnyelvű bemutató szöveggel, képgalériával. Választásuk azért esett a kisboltra, mert megtetszett egyedi üzletpolitikája, aminek köszönhetően képes tartani az árversenyt a multikkal. Készítettek SWOT analízist, és azt is megvizsgálták, milyen hatásai vannak az üzlet működésének a városra. Szofi tehetségesen rajzol, Cintia pedig szabadidejében több weboldal adminjaként is tevékenykedik, de a munkából az osztály többi tagja is kivette a részét. A nyeremény az osztálypénztárba kerül, és a tervek szerint kirándulásra, pizzázásra költik.
 
A pályamunkákat a Pap Miklós és Szalai Attila képviselőkből, valamint Ba Norbert PR munkatársból álló önkormányzati bizottság bírálta el, a díjakat pedig az iskolai alapítványoknak utalja át a Szákom.
 
 
A győztes pályaműveket az alábbi linkeken tekintheti meg:
  1. Arany János Általános Iskola és Gimnázium, 9/a. osztálya
  2. Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium 9/e. osztálya
  3. Arany János Általános Iskola és Gimnázium 9/b osztálya